Álom és ébrenlét, a közös álom

Buddhista tanítás szerint az élet egy nagy közös álom. Lényegünkben mind tudat vagyunk, világunk egy robbanással jött létre megteremtve a fizikai alapokat, majd az anyaghoz csatlakoztunk azokon az energiákon keresztül, amik mozgatnak bennünket. 

Ezek az energiák a belső tárháztudatunkban mélyen tárolt benyomások, először a vágy ami által megszülethettünk hogy fejlődjünk,  majd szorosan követve a ragaszkodás, illetve az ellenszenv. A kötődésből lesz aztán a kapzsiság, az ellenszenvből az irigység, féltékenység, ott van még a harag és a büszkeség, amiket életeink során pakolunk egymásra, építve a karmánkat. Persze a zavarodottság és nemtudás következtében ezt nem látjuk át, így mindent ami velünk történik nagyon igaznak érzünk. Pont mint amilyennek az álmot érezzük, amikor álmodunk.

Sokszor felébredve azt sem tudom hol vagyok és melyik ‘valóság’ is az igazi, az ébrenléti vagy az álombéli… Egy rossz álom teljesen a hatása alatt tarthat, annyira valóságos, sokszor mintha ébredés után se lenne vége mert úgy érzem folytatom, amikor visszaalszok. De aztán persze rájövök, hogy csak álom volt, ami már foszlik is szét…

Az igazság, hogy az álom és ébrenlét is illúzió csupán, de mindkettő fontos. Az álmok a tudatalattiban megbújó érzelmek és információk feldolgozása, ezért érdemes megfigyelni mikor, mi van bennünk. Az élet pedig, a nagy kollektív álom, tanít minket kik is vagyunk valójában és arra, ahogy a dolgok vannak.

“Amit most tapasztalunk, az végső soron illúzió, amely igencsak hasonlít az álomhoz. Amikor elalszunk és álmodunk, akkor az álmot valóságnak tapasztaljuk. Formákat látunk. Hangokat hallunk. Vannak dolgok, amelyekkel kapcsolatba kerülünk, s ezek valódi belső logikával látják el az álmot. Felébredünk, az álomnak vége, és senki sem tulajdonít neki semmiféle valóságot. Amit most tapasztalunk, úgy kollektív, mint egyéni aspektusában, annak ugyanilyen álomszerű minősége van, mert amikor végül meghalunk, az egészet magunk mögött hagyjuk, és az egész tapasztalás, amely ez az élet volt, eltűnik, mint az álom a felébredést követően.” 

Kalu Rinpocse – A Tibeti Buddhizmus alapjai